Kaukazus koncertfelvétel - Május utolsó péntekje az Underground Gyereknap!

Az élő-lemezfelvétel ötletét, a Kaukazus, tavaly novemberben, a (nagy sikerű) MU színházban adott lemezbemutató koncertje hozta. Az élőben zenélés, a változtathatóság és a figyelő közönséggel való élő, alkotói kapcsolat megsokszorozza a zenészek tehetségét, erejét és mindig különleges közösség építő atmoszférát teremt. Az Almássy Téri Szabadidőközpontban a Kaukazus zenekar, az eddig internetre került három lemez legjobb dalait játssza el és rögzíti, különleges technikával a kedves, lelkes és figyelő közössége előtt. A legjobban sikerüld dalok, néhány új dallal együtt 2007 őszén jelennek meg, "Lángos, tejföl" címmel, immár hivatalos, boltban, kapható formában.

"Nincs még egy olyan kiváló adottságokkal rendelkező békebeli koncertterem Magyarországon, mint az Almássy! Ez a terem, túl, azon hogy a tervezői nagyon figyeltek az akusztikára, kultikus erővel rendelkezik számunkra A nyolcvanas évek óta sok nagyon jó és azóta legendává vált Underground zenekar adott itt megismételhetetlen hangulatú koncertet. Egy hangulatfelvételt szeretnénk készíteni, mely valójában megörökít egy koncertet, a közönségzajjal, bekiabálásokkal, zenekari improvizációkkal, elszállásokkal! Egyszeri és megismételhetetlen mint egy májusi szerelem!..."

A koncerten vendégzenészek színesítik a műsort, Nemes András a Pluto zenekar frontembere, Bocskor Bíborka (Megasztár, TV2) aki a Magashegyi Underground nevű formációval lép fel 3 dal erejéig. Valamint Peter Ogi, a legendás Spions zenekar alapító tagja, a magyar underground alapítója, aki az Európában majd Amerikaiban eltöltött 20 zenész év után újra egy magyar nyelvű lemezen dolgozik, melynek szövegeit a Kaukazus zenekar szövegíró-énekesével, Kardos Horváth Jánossal együtt írják.

Május utolsó péntekje az Underground Gyereknap!

A Kaukazus zenekar 3 éve él, működik, koncertezik. Ez idő alatt 3 nagylemezt jelentetett meg szerzői kiadásban az interneten, melyet mindenki számára ingyenesen elérhetővé tett.

Idén először, május utolsó péntekén, Underground Gyereknap lesz! Ez a kicsit földtől elrugaszkodott, de mindenképpen boldog időpont mindenki számára egyértelmű, gyereknek jó volt lenni – egy gyermek korú zenekarnak is nagyon jó lenni!

A Kaukazus zenekar május utolsó péntekén Underground Gyereknapot tart egy nagyszabású, vendégzenészekkel is színesített koncerten az Almássy téri Szabadidőközpontban! A koncert különlegessége, hogy az első perctől az utolsóig felvételre kerül, és jó néhány dal a Kaukazus zenekar ősszel megjelenő "hivatalos" lemezén megtalálható lesz! Élő felvétel, élő zene, május utolsó péntekén, Underground Gyereknap – az Almássy Téri szabadidőközpontban, Kaukazus koncertfelvétel!

http://www.kaukazus.hu/
http://www.myspace.com/kaukazus

Az esemény részletesen 2007. május 25., péntek, 20:00

Budapest VII. Almássy tér 6

1 felhasználó
faragofatime ... Tovább
0 felhasználó

0 felhasználó


faragofatime hivatalos képviselő
Koncert

Jelöld meg az eseményt!



Mik ezek a gombok, és mi történik, ha megnyomom valamelyiket? Kattints ide, és megtudhatod!

Hozzászólások

Ehhez az eseményhez még nem érkeztek hozzászólások. Legyél Te az első!

Új hozzászólás írásához be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, kattints ide!

Illeszd a blogodba ezt az eseményt!

Az esemény gombja (így néz ki):
Az esemény részletesen (így néz ki):
Közvetlen webcím:

Hibás eseményadat, jelentem! Hibás eseményadat, jelentem!